Címkékásatás

Cimke:ásatás

Idegenlégiósok bevetésen – Fémkeresőseink Bács-Kiskun megyében

A bajai Türr István múzeum meghívására vett részt egy szétszántott éremkincs magjának lokalizálásán és feltárásán múzeumunk két civil segítője, Zsikai Rajmund Péter és Zsikai Rajmund Péterné. Péter egy korábbi együttműködés keretén belül segített a tavasszal előkerült középkori érmék meghatározásában, míg most a régészeti feltáráson tevékenykedett feleségével.

Árpád-kori égetőkemencénket mutattuk be Baján

Baján tartotta soron következő közgyűlését a „Monarchia” Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesülete. A találkozóhoz előadások is kapcsolódtak, melyek között az általunk feltárt mezőhegyesi égetőkemence bemutatása is helyet kapott.

Régészeti feltárás Mezőhegyes határában

A csatorna partfalaiból emberi  maradványok és egy téglaépítmény maradványai kerültek elő, melyek valószínűleg az Árpád-kor időszakára keltezhetők.

Több száz darabból álló Árpád-kori éremkincs Tótkomlós határában

Több mint 640 ezüstérmét találtak Tótkomlós határában az orosházi múzeum munkatársai. Az érmék egy már ismert, de elfeledett kincs maradványait képezték, amelyet feltehetően a tatárjárás idején rejtettek el.

KIÁLLÍTÓHELYEINK