Az első múzeum Orosházán 1927. április 10-én nyílt meg, mely egy iskolai gyűjtemény volt. Megalkotója Juhász Balázs, a polgári fiúiskola történelemtanára, aki a diákokat is bevonta a gyűjtő és nyilvántartó munkába. 1930-ban, Juhász fiatalon bekövetkezett halála után Sitkei József magyar-történelem szakos tanár lett a kis iskolai múzeum gondozója. A második világháborút azonban sajnos a gyűjtemény is megszenvedte, az iskolát kórházzá alakították, a tárgyakat kidobálták, megsemmisítették, egy részüket ellopták.
A második világháború után megélénkülő közéletben egyre nagyobb igény mutatkozott egy helyi múzeum létrehozására. 1945 januárjában – a deportálásból hazaérkezve – a település egyik ismert kereskedője, Schwarcz János felajánlotta a házát múzeumi célokra, azzal a kikötéssel, hogy a hátsó részt haláláig használhassa. Sitkei József és Juhász Balázs tanítványa, Nagy Gyula népiskolai tanító vezetésével az iskolai gyűjtemény megmaradt része átköltözött a ma is használt épületbe, és 1946. április 21-én megnyitotta kapuit a múzeum.
1950-ben a múzeumot államosították, Szántó Kovács János nevét vette fel, igazgatója pedig 1978-ig Nagy Gyula lett. Vezetése alatt a múzeum körül igazi műhelymunka szerveződött, melynek eredményességét mutatja a megjelentetett 5 évkönyv és a várostörténeti monográfia. Gyula bácsi néprajzkutatóként szintén kiemelkedőt alkotott, munkái a paraszti élet hagyományos földművelésével, állattartásával és mindennapjaival foglalkoztak.
1962-től a megyei múzeumi szervezethez tartozott az intézmény, 2001-től pedig Orosháza önkormányzata lett a fenntartó, és területi hatóságú múzeumként, Szántó Kovács János Területi Múzeum néven működött. A múzeum Nagy Gyula nevét 2015. november 1-én vette fel.
Az intézmény igazgatói:
Nagy Gyula 1946-1978
Beck Zoltán 1979
Dr. Hévvizi Sándor 1980-2001
Rózsa Zoltán 2001-2019
Józó Tamásné 2019-
Ki otthont adott a múzeumnak
Schwarz János (1901-1964)
1901-ben született, orosházi zsidó családban. Családja cipő-, kalap- és divatáruüzletet működtetett, édesapja 1924-ben bekövetkezett halála után ő vette át ennek vezetését. Egész életében gondoskodott özvegy édesanyjáról és testvéreiről. 1930-ban elhatározta, hogy a főszolgabírósággal szomszédos telken új épületet emel (a múzeum mai otthona). A villa tervezését és kivitelezését Bokor Pál építőmester végezte el.
A második világháború borzalmai Schwarz Jánost sem kímélték, 1941-ben és 1944-ben is munkatáborba kényszerült, 1944 decemberében hazaszökött. Édesanyját és testvérét ausztriai munkatáborba deportálták, ők 1945-ben térhettek haza.
Schwarz János 1945 januárjában felajánlotta családi házát az alakuló orosházi múzeum otthonául. Annyit kért, hogy a földszinti szobákat holtáig használhassa családjával.
Édesanyja 1951-ben, nővére pedig 1962-ben elhunyt. Ezután húgához és annak családjához költözött Budapestre, itt hunyt el 1964-ben. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomba.
