3. században élt Szent Lőrincet a középkorban részben legendája nyomán védőszentül tisztelték a szegények, a könyvtárosok (mert az Egyház könyveinek is ő volt a gondviselője), a tűzoltók és a tűzzel dolgozó pékek, cukrászok.
Oltalmazója az égési sebektől, láztól, zsábától és szemfájástól szenvedőknek.
Ünnepe a földműves nép körében határnapnak számított, amit országszerte ismert szólás is jelez: „belepisilt Lőrinc a dinnyébe”, azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen.
Óangol egyházi naptárak az augusztusi tömeges csillaghullást „Szent Lőrinc tüzes könnyei”-nek nevezik.
E bizonyára népies eredetű elnevezésben egyfelől évezredes megfigyelés tapasztalati tanulsága, másrészt a nép fantáziájának hitregeképző ereje nyilvánul meg.
A régi orosházi piacokon is keresett áru volt a dinnye, igazi finomság a nyári melegben.