A kerámiák készítése. Soványítás

Az eddigiekben sok mindent megtudhattunk a kerámiákról. Tudjuk már, hogy milyen módon készülnek, tudjuk hogyan díszítik őket, és talán már azt is, hogy a szántóföldön heverő kavicsok nem minden esetben azok amiknek elsőre tűnnek.

Azonban még nem esett szó az edénykészítés egyik fontos aspektusáról, mégpedig a soványításról.
Természetesen itt nem a fazekasnak a jobb formába való hozataláról kell szót ejtenünk, hanem az általa készített edényekről. Soványítani ugyanis nem csak a karcsúságra vágyó emberek szokták magukat, de olykor az agyagot is kezelésbe kell venni, hogy a kívánt végtermék megfelelő legyen későbbi céljaira.

Az agyag esetében is találkozhatunk kövér agyaggal, mely alatt nem a túlsúlyos tömböket értjük, hanem azt az agyagfajtát amely önmagában nem tartalmaz nagyobb méretű törmelékszemcséket, ennélfogva a kiégetés után könnyen eltörhet, elrepedhet.
Ilyenkor beszélünk soványításról, vagyis arról a folyamatról amikor az agyaghoz valamilyen adalékanyagot adunk amiatt, hogy a nyersanyag jobban formázható legyen, az égetés során pedig ne repedjen el.

Ennélfogva agyagot soványítani könnyebb mint embert, hiszen nem kell kilométereket futtatni a nyersanyaggal, nem kell diétára fogni, egyszerűen csak más anyagokat kell belekeverni, mely anyagok megtalálhatóak lesznek a kész edényben, ezek által pedig sok esetben könnyebben tudjuk megmondani, hogy az adott edénytöredék nagyjából milyen korra tehető, ugyanis minden kornak megvolt a maga kedvelt soványító eszköze.

Az első ilyen soványító elem a pelyva volt, melyet már az első kerámiakészítő népek is alkalmaztak a neolitikum idején. A pelyva nem más mint a gabonafélék magját takaró hártya, az őskori ember ezt keverte az agyagba, hogy jobb edényeket készítsen.
Ennek úgy leljük nyomát az edényeken, hogy azok felületén az égetés után megmarad a pelyva lenyomata kis lukacskák formájában, sok esetben pedig a mag lenyomata is meglátszik.
A pelyva mellett még sokszor más növényi törmeléket is belekevertek az agyagba, ezek lenyomatát is kiveheti az alapos szemlélő.

Ehhez képest a későbbi népek a kézzel készített edényeikbe a korábban kiégetett kerámiáikat zúzták szét és azt keverték az agyagba, ezt az anyagot samottnak hívjuk.

Nem úgy az Árpád-kor idején, mikor apróra tört kavicsot adtak a kerámiáikhoz a fazekasok, ezeket onnan lehet elkülöníteni a természetesen lekoptatott kavicsoktól, melyek szintén megtalálhatók sok esetben az agyagban, hogy a mesterségesen hozzáadott kavicsok sokkal szögletesebb felületűek, míg azok a kavicsszemcsék melyek természetes módon találhatóak az agyagban jóval kerekebb formájúak.

Ezeket természetesen már csak mikroszkóp alatt lehet elkülöníteni. Ezen soványítóanyagok mellett a fazekasok használtak még porrá őrölt kagylót, csontot és grafitot. Utóbbi jelenlétét onnan állapíthatjuk meg az edényekben, hogy nyomot hagynak a papíron ha húzunk velük egy vonalat, emellett maga az edény is zsírosabb fényű.

Jól látható, hogy ahogy az embereknél, úgy az agyag esetében is a soványításra sokféle lehetőség állt rendelkezésre, melyek közül a fazekasok sokszor válogattak, de minden kornak megvolt a jól bevált receptje az edények elkészítéséhez.