Tényleg furcsa kavics a határból. Malomkövek

A terepbejárás nem csak egy kutatási módszer de még a kutatást végző egyén egészségéről is gondoskodik, hiszen naphosszat a szántóföldön bandukolni nem egyszerű, pláne ha még a terület is frissen szántott, rögös, esetleg sáros.

Sok esetben ezen felül még az egykor élt ember is gondoskodik a régész kondíciójáról, mikor a kutató rálel az egykori háztartások egyik fontos elemére, a kézimalmok alkatrészeire, a malomkövekre.

Ezek a tárgyak első ránézésre meglehetősen furcsák, és tulajdonképpen nagy kavicsokként lelünk rájuk.
Furcsaságukat annak köszönhetik, hogy általában lukacsos szerkezetű kőből készültek, és az egyik oldaluk erősen kopott, sokszor emlékeztetnek inkább egy megkövült sajtra, mintsem őrlőszerszámra.
Ezek a kézimalmok hasonlóan a nagyobb malmokhoz két részből álltak, egy domború és egy homorú kőből, mely közé az őrölni kívánt szemes növényt szórhatták.
A szarmata és Árpád-korban igen gyakori leletek ezek.

Mikor rálelünk egy ilyen példányra az érdeklődők gyakran megkérdezik, hogy nem lehet-e meteor vagy valami földöntúli készítmény a formája alapján, ilyenkor kitörő lelkesedésüket a valóság tényével lombozzuk le és elmondjuk, hogy ezekkel az eszközökkel készítették az itt élt emberek a lisztet, nem az űrből jött, sokkal inkább egy vulkáni törmelékes kőzetben (tufában) gazdagabb régióból származhat. Ilyenkor az érdeklődőt már csak az a kérdés foglalkoztatja, hogy a régész mit csinál a szántó közepén egy olykor igen súlyos példánnyal a kezében, mihez fog kezdeni vele.

Malomkövet találni mindig kétélű fegyver, egyrészt fontos információval szolgál az ott megtelepedett népek életére vonatkozóan, másrészt súlyából adódóan a cipelése segíti a régészt a kilók elleni harcban. Ennélfogva mikor az érdeklődőnek beszámolunk arról, hogy a malomkő a találatot követően nehézkes útitársként kísér minket a terepbejárás végéig akkor a kíváncsi laikus nemrég letört lelkesedése hirtelen ismét visszatér és arcán a régész sorsán osztozó mosollyal (olykor nevetéssel) nyilvánít részvétet a teher cipelésében.
Az ilyen eszmecseréket követően általában a régész folytatja útját a mezőn, további felszíni leletek után kutatva, táskájában vagy hóna alatt a nehézkes útitárssal, míg az érdeklődő félszeg mosollyal az arcán próbálja kideríteni a szántóföldön való baktatás hasznát, amely már azelőtt is furcsa tevékenység volt számára mielőtt még azt egy malomkő társaságában végezte volna a lelkes kutató.