Ami az ebédből hátramarad

A terepbejárások során gyakran botlunk olyan jellegzetes tárgyakba melyek alapján rekonstruálható az azon a területen élt népek étkezési szokásának valamelyik aspektusa.

Természetesen itt nem a tegnap elejtett almacsutkára vagy a napszámosok uzsonnájának a maradékáról beszélünk, bár ilyen jellegű „leletekre” is bukkanhatunk egy-egy kutatás során.

Ám ami a régészeket igazán lázba hozza az azok a kerámiatöredékek amelyeknek olyan jellegzetes vonásai vannak amely alapján megállapítható, hogy egykoron főzhettek bennük.

Ezek egy részére általában a mosás után derül fény, ugyanis némely töredéken koromfoltokat is megfigyelhetünk, melyek vagy az edény kiégetése során keletkeztek, vagy használatuk közben került rá a fekete réteg.
Ezt onnan tudjuk elkülöníteni, hogy a használat közben kialakult koromnyom némileg vastagabb és sokkal porózusabb a kerámia többi részéhez képest, emiatt tisztításkor fokozott figyelemmel kell eljárni, nehogy lesikáljuk a sárral együtt a kerámiák felületéről ezeket az informatív foltokat.
A másik ilyen jellegzetes vonású töredékek a bográcsok töredékei.

Az Árpád-kori népesség igen gyakori használati tárgyai ezek a peremükön két helyen átfúrt, igen vastagfalú, vöröses színű főzőalkalmatosságok.

Fortélyos emberek éltek az Árpád-kor idején, ugyanis rájöttek, hogy bográcsaik rögzítésénél a füleket az edény belsejébe fúrják, mivel ha kívül helyezték volna el a lukakat, akkor a tűz, vagy a parázs könnyen megégethette volna a rögzítésükre alkalmazott zsinórt, és emiatt az ebédjük kiborult volna, márpedig az nem lehetett valami ízletes lakoma.
Mivel abban a korban mindegyik bográcsot ilyen belsőfüllel láttak el, így egy ilyen töredékből könnyen megállapítható, hogy az egy Árpád-kori étkészlet része volt, mely mára töredék formájában hever a szántóföldön és várja, hogy egy régész pillantása vetődjön rá.