A kerámiák díszítése: Fényezés, besimítás
A szántóföldön heverő piszkos cserepek mosás után nyerik vissza egykori szépségüket, mellyel a régész figyelő tekintetét szeretnék magukra vonni.
A terepbejáráson gyűjtött töredékek a szebbnél szebb díszeikkel szinte versenyeznek egymással, hogy melyiket vizsgálja meg először az izgatott kutató, ki legyen akit először szemügyre vesz. A vizsgáló asztalon heverő cserepek közül nehéz válogatni a pompásabbnál pompásabb díszű edénytöredékek közül, mégis vannak olyan töredékek melyek díszítésükkel, és kinézetükkel kitűnnek a többi kerámia közül, ezek a fényezett és/vagy besimított díszű cserepek.
A régész mikor kezébe vesz egy ilyen töredéket egyből feltűnik neki, hogy külső felülete milyen fényes és sima tapintású. Miután kigyönyörködte magát elkezd töprengeni, hogy ezt vajon hogyan és mivel csinálhatták? Meg egyáltalán miért csinálták? Szerencsére egyaránt vannak ötleteink a hogyanra, és a miértre is!
Ezzel a felületkezelési eljárással az egykori emberek célja vélhetően az edények falának a tömörítése volt, ugyanis ezt a díszítést már a félig-meddig napon száradt edényen lehetett kialakítani, oly módon, hogy a fényezni kívánt felületet egy kővel vagy fával, vagy bármilyen dörzsölésre alkalmas eszköz segítségével nekiálltak és addig súrolták amíg az fényes nem lett. Ennek a szép fényes felület létrehozása mellett még abban is fontos szerepe volt, hogy így a kerámia nehezebben engedte át a folyadékot, nehezebben nedvesedett át, ennélfogva ilyen fényezést gyakran láthatunk különböző folyadéktároló edényeken. De a fényezésnek volt egy másik módja is, mikor nem csak a teljes felületet, hanem az edény egy-egy részét dörzsölték, így hozva létre különböző díszítéseket, ezt besimított dísznek hívjuk. Ilyen módon igen változatos díszeket hoztak létre az egykori ügyes kezű fazekasok, többek között hullámvonalakat, hálómintát, függőleges és vízszintes vonalak sokszor összetett rendszerével ékesítették edényeik falát.
Nem ritkán ezeket a díszítéseket kombinálták a bekarcolással is, hogy a besimításokat hangsúlyosabbá tegyék, ezt árkolásnak nevezzük. A múlt emberei í módon igen díszes edénykészlettel rendelkezhettek, mely edények egykori szépségéből mára csak a töredéke maradt meg a szántóföldeken (szó szerint), melyek tanulmányozásán keresztül nyerhetünk képet az egykor élt ember mindennapjairól.
