A kerámiák díszítése: bekarcolás

A terepbejáráskor gyűjtött kerámiák a mosás után számos fontos információt tudnak mondani a hozzáértő számára, csak meg kell őket hallgatni.

Egy töredék elárulja magáról, hogy mely korszak emberei használták, egyes esetben azt is, hogy pontosan milyen szolgálatot is tett egykoron, tároló vagy főzőedény volt-e, esetleg a temetkezés során használták.
Az egykor élt emberek minden korban előszeretettel díszítették fazekaikat különböző módszerekkel, melyek közül a legegyszerűbb és ezáltal legáltalánosabb módja a bekarcolás volt.

Noha ezt a díszítésmódot már egészen korán, az őskortól kezdődően alkalmazták, minden kornak megvolt a maga kedvelt motívumvilága, melyekkel edényeiket ékesítették.
A bekarcolást bármilyen eszközzel elvégezhették, húzhattak egyszerű vonalat, de a letűnt korok keramikusai a hullám vagy csigavonalas díszítéstől sem riadtak vissza, sőt van, hogy a bekarcolást egy fésűszerű tárggyal végezték, ezt többszörös bekarcolásnak vagy vonalkötegnek nevezzük, de az egykori gölöncsérek olykor a bekarcolással fogazott mintát hoznak létre.

Mivel ez a díszítéstechnika korokon átívelő, rendkívül általános, így önmagában ha egy cserépen meglátjuk, nehezen dönthetjük el, hogy az a töredék mely korszak edényéhez tartozott, ehhez mindenképpen fontos megvizsgálni magát a kerámiát is mely által közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy pontosabban korszakoljunk egy a szántóról felszedett „kavicsot”.