KezdőlapHírekÉrdekességek a múzeum történeti gyűjteményéből – 8. rész

Érdekességek a múzeum történeti gyűjteményéből – 8. rész

Érdekességek a múzeum történeti gyűjteményéből – 8. rész

Szeptember első hete hagyományosan az iskolakezdésről szól hazánkban, ennek apropójából egy oktatással kapcsolatos dokumentumot választottunk bemutatásra sorozatunk mostani részében.

Kiválasztott iratunk Darók Mihály Orosházi Ágostai Hitvallású Evangélikus Elemi Népiskolai értesítő könyvecskéje, melyet 1911-1916 között használt. Ez az értesítő a mai bizonyítvány funkcióját töltötte be.

Iskolai értesítő

Az 1868-as, Eötvös József nevéhez fűződő népoktatási törvény szabályozta a dualizmus korában az oktatási feltételeket.
Az elemi népiskolák a közoktatás legelső lépcsőfokai voltak, a népoktatási törvény megszületése óta hatosztályosként működtek.

Az analfabetizmus magas százalékos aránya miatt a törvény általános tankötelezettséget is elrendelt, 6-12 éves korig elemi népiskolába, továbbtanulás elmaradása esetén pedig, 12-15 éves kor között úgynevezett ismétlő iskolába kellett járni a gyerekeknek.

A legtöbb településen, így Orosházán is, főleg egyházi fenntartású népiskolák működtek.
Az evangélikus oktatás településünkön már a városalapítás esztendejében, 1744-ben megkezdődött.

A Zombáról ideérkező evangélikus telepesek Dénes Sándor tanító vezetésével megszervezték a gyerekek oktatását, a közkedvelt tudós és tanító személyisége okán szívesen is jártak iskolába a gyerekek.

Az evangélikus oktatás végigkísérte településünk történetét, az államszocializmus időszakában bekövetkezett kényszerű szünet kivételével a mai napig folyamatosan működik evangélikus fenntartású oktatási intézmény Orosházán.

Értesítőnk egykori tulajdonosa, Darók Mihály 1911-1916 között járt az orosházi evangélikus elemi népiskolába. Az első osztályt még máshol végezte, másodikban került át az intézménybe.
A hat elemi osztály elvégzése után tanulmányait nem itt folytatta, mert a gazdasági népiskola, és az ismétlő iskola oldalaira sem került bejegyzés az értesítőben.

A könyvecske felépítése hasonlít a mai bizonyítványokéhoz, a személyes adatok után évenkénti lebontásban szerepelnek tantárgyanként tanév végi érdemjegyek, magatartás és szorgalom értékelések.
Félnapokban méri azonban a mulasztásokat, nem óraszámban, mint manapság.

Iskolai értesítő
Iskolai értesítő
Iskolai értesítő
Iskolai értesítő
Iskolai értesítő
Iskolai értesítő
Ajánlott hírek

KIÁLLÍTÓHELYEINK