Az 1800-as évek vége felé az orosházi határban több helyen teleptettek szőlőt, amelyek egy része a jobbágyrendszer után is fennmaradt, a tanya körüli legelőn kívül.

Általában egy vagy fél „kishold” területűek voltak.
Borkészítés céljából ültették a szőlővesszőket, leggyakrabban fekete kadarkát, ritkábban fehér magyart.
Néhány tőke tökszőlő és fekete kecskecsöcsű is került a területre.

A szőlővesszőket fúróval ültették el a kimért távolságokra.
A kert köré gyakran gyümölcsfákat telepítettek, középen gyalogút szelte ketté. Kapálták, metszették, kötözték.

Orosházán a szőlőt nem karózták.
Kukoricatörés után kezdődött a szüret, melyen az egész család részt vett, mert családi ünnepnek számított.
Ezután az összegyűjtött szőlőt taposókádakba lévő borzsákba öntötték, melynek szövetén nem ment át a mag és a héj. Következett a taposás, majd onnan került a lé a hordóba.
A 19. század végi filoxéra járvány véget vetet a környék szőlőművelésének.