A népdalban említett eszközök bőrtokban fémkarikára fűzött és fém- vagy csontgyűrűkkel, sallangokkal díszített szíjakon lógnak használóik övén.

Találóan jegyezte meg Herman Ottó: „Az erszénynek nevezett teljes készség a pásztorembernél az, ami az úriembernél a ’necessaire’; minthogy azonban a pásztor a magáét derekáról függve viseli, neki ékessége is, amelyre rápazarolja szépérzetének minden alkalmatos alakzatát.”

Az eszközegyüttest maguknak készítették a pásztorok részben a ló, részben a marha és birka bőréből, csontjaiból.
Készítőjének nemcsak ügyességét, hanem ízlését, a bőrfeldolgozásában való jártasságát is dicséri.

A pásztorkészséget övére felfüggesztve hordta a pásztor. Használata a századforduló táján szorult háttérbe, amikor a pásztorság körében is általánossá vált a gyufa használata.

Vajon mi lehet ez? Ez a pásztorkészség.