KezdőlapHírekElhunyt dr. Szabó Ferenc

Elhunyt dr. Szabó Ferenc

Elhunyt dr. Szabó Ferenc

Mély megrendüléssel vettük tudomásul, hogy 2021 februárjában, 85 éves korában elhunyt dr. Szabó Ferenc (1935-2021) történész, levéltáros, a Békés Megyei Múzeumi Szervezet nyugalmazott igazgatója.


Múzeumunk minden dolgozója nevében őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családnak.

Dr. Szabó Ferenc

Dr. Szabó Ferenc Orosházán született 1935-ben. A Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd felvételt nyert a Szegedi Egyetem magyar – történelem szakára, ahol 1959-ben kapott középiskolai tanári oklevelet.

Ezután egy évig a szarvasi gimnáziumban tanított, majd 1960-tól a Szegedi Állami Levéltárban dolgozott, ahol megismerkedett a levéltáros szakma alapjaival.

Folytatva tanulmányait, beiratkozott a legendás hírű Bálint Sándor professzorhoz, akinél 1961-ben néprajzból doktorált. 1965-ben megbízták a gyulai székhelyű Békés Megyei Levéltár vezetésével. 1982-től Békéscsabán a Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója lett.

Mindig is szívén viselte szülővárosa kulturális életét, elévülhetetlen érdemeket szerzett a Darvas József Irodalmi Emlékház megalapításában, és a Békés Megyei Irodalmi Gyűjtemény odaköltöztetésében.
Harminc évi intézményvezetői munka után, 1995-ben vonult nyugdíjba.

Pályafutása során számtalan kötet, tanulmány, monográfia megírása és szerkesztése fűződik a nevéhez, a városunk történetét feldolgozó, 1965-ben kiadott, Nagy Gyula szerkesztette Orosháza története és néprajza című kiadványnak is egyik legfőbb munkatársa volt.

Munkássága elismeréséül 2011-ben szülővárosa, Orosháza, míg 2019-ben Mezőberény is díszpolgárává választotta.

Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!

Ajánlott hírek

KIÁLLÍTÓHELYEINK