A kerámiák készítése. Korongolás
Az előző heti részben a kerámiák egyik legrégebbi, egyben legegyszerűbb készítési módozatáról, a kézzel való megformálásról olvashattak. Azonban a kerámiagyártásnak van egy másik módja is, mellyel kecsesebb edényeket is létre lehetett hozni, ez pedig nem más, mint a korongolás.
Az ember azt gondolná, hogy a régmúlt időkben a kerámiákat csak nagyjából kézzel megformázták és ronda fazekakból ettek-ittak az emberek, ám ez nem így van!
Már egészen a vaskortól kezdődően megtalálható egy-egy nép anyagában a koronggal készített kerámia, ez az évezredek során hol dominánsabb, hol kevésbé hangsúlyos egy népességnél.
Bármilyen furcsa, nem lehet azt mondani, hogy a kerámiák készítésének fejlődése lineáris lenne, mivel olykor egy a bronzkorban használatos kézzel formált edény sokkal szebb és mívesebb kialakítású mint egy csúnyácska Kr.u. 6-9. századi avar kori kézzel formált kerámia.
Voltak olyan népek tehát akik szerették a korongolt árukat, mások megelégedtek a kézzel készített edényekkel is és kevesebb korongolt edényt használtak.
A korongolt kerámiák úgy készültek, hogy a fazekas az agyagot egy korongra dobta, melyet valamilyen módon forgatott, vagy kézzel vagy lábbal, ez szintén koronként változhat, és ezen formálta meg edényét.
Ennél a pontnál felvetődhet az olvasóban, hogy ez mind szép és jó, de honnan vesszük ezt a kézi- és lábkorongos dolgot? Egyáltalán honnan lehet tudni, hogy egy kerámia korongolt-e vagy sem? Nos, erre a válasz egyszerű!
A régész miután a terepbejárási anyagot megtisztította és még alaposabban szemügyre vette akkor felfedezhet olyan jegyeket az egyes töredékeken melyek a fentebbi kérdésekre adnak választ.
A korongolt edények jellegzetessége, hogy felületük kívül sima, jól eldolgozott, egy-egy oldaltöredék pedig egyenletes vastagságú, vagy éppen szabályosan vékonyodó-vastagodó, attól függ, hogy az edény aljához vagy pereméhez közelebbi töredéket fogunk-e a kezünkben.
A korongolt edények jóval tömörebbek, anyaguk nem porlik, inkább törik, hiszen ezeket jó alaposan ki lehetett égetni.
Ha belülről megvizsgáljuk őket láthatjuk, hogy a cserepek felületén kisebb hurkák vannak, mely a korongos keze nyomát idézi, ezek a hurkák utalnak arra, hogy az edényt egy gyorsan forgó korongon, egyenletes sebességgel húzta fel a fazekas, ebből valószínűsíthető, hogy lábkorongon készült az edény, mivel a kézikorongolt kerámiák gyakran ferdék, hiszen a kor gölöncsérének az egyik kezét gyakran lefoglalta a korong hajtása.
A korongolásra utal még, hogy ha alj töredéket találunk azon kívül koncentrikus, vagy félkörös vonalakat látunk, ez a korongról való levágás nyoma, emellett az aljtöredékek belső felületén szintén a kerámia készítésének nyomai láthatók egyes esetekben, a keramikus ujjai által hagyott sekély árkok utalnak arra, hogy gyorsan dolgozó edénykészítő csinálta ezt az egykori edényt.
A lassú, vagy kézikorongolt kerámiák alján általában vagy a levágás nyoma azonosítható, vagy leggyakrabban maga a korong lenyomata vehető ki.
