Tényleg furcsa kavics a határból. Salakok
A korábbi részekből már ismerős lehet, hogy gyakran botlunk olyan leletekbe amelyek gondolkodóra fogják az embert. Az avatatlan szemnek sokszor semmitmondó „kavicsok” rendkívül hasznos információkkal szolgálhatnak a régészek számára.
Most egy ilyen lelettípusról lesz szó, nevezetesen a salakokról, melyeket a malomkövekhez hasonlóan gyakran néznek meteoritnak a lelkes érdeklődők.
Ez nem is meglepő, hiszen ezek az aprócska darabok tényleg egy égből lepottyant kőre emlékeztetnek a lukacsos szerkezetükkel, a fura, sárgás-szürkés-feketés-barnás színükkel.
Az ember nem is hinné, hogy ezek nem mennykövek hacsak meg nem nézi őket közelebbről.
A salakokon ugyanis megfigyelhetők olyan jegyek amelyek alapján nem csak azt mondhatjuk meg, hogy ez a darabka egy salak, hanem azt is, hogy milyen salakról beszélhetünk, merthogy a salakoknak is több fajtája van, melyeket aszerint osztályozhatunk, hogy milyen tevékenység mellékterméke lehetett, ugyanis megkülönböztetjük a kohó- és kovácssalakokat.
A salakok közti különbséget szabad szemmel ennyire pontosan nehezen lehet szétválasztani, az elkülönítést csak akkor lehet elvégezni ha eredeti helyzetében, ún. in situ találunk a melléktermékre egy kemencében vagy annak környékén.
A szétválasztáshoz szolgálhat támpont gyanánt, hogy a kovácssalak többnyire jellegzetesen gömbszelet alakú, szerkezete olykor szivacsos, ezzel szemben a kohósalak darabokon láthatóak a lecsapolás során keletkezett folyásnyomok.
A salakok származását csak mikroszkópos illetve anyagösszetételük elemzése alapján lehet meghatározni, nem csak azt, hogy kohó- vagy kovácssalak, de szerencsés esetben azt is, hogy az érc honnan került ide. Az anyagösszetételük alapján még azt is meg lehet mondani, hogy milyen fémet próbáltak kinyerni az ércből.
Az Alföld területe nem kimondottan bányászatra alkalmas vidék, azonban vasat így is találhatott az egykor élt ember gyepvasérc formájában.
A gyepvasérc a mocsaras, vizenyős területeken található meg, az Alföld pedig a folyószabályozások előtt jóval mocsarasabb terület volt, mivel a Tisza és mellékfolyói, így a Körösök és a Maros is, melyek környékünket határolják, jóval nagyobb vízhozammal rendelkeztek és gyakran kiöntöttek.
Az egykor élt emberek ennélfogva könnyedén gyűjthettek a környéken gyepvasércet, melyből kohósítás útján nyerték ki a számukra értékes ércet, majd kalapálással tisztították, végül pedig vashoz jutottak.
Ennek a folyamatnak az emlékei a salakok, melyek félreértett meteorokként hevernek a határban.
